Mindenki azt hitte, Gellért a tehetsége miatt szereti Hannát. Hanna zongoraművész volt, a kezei úgy táncoltak a billentyűkön, mintha saját életük lenne. A közönség lélegzetvisszafojtva figyelte a hibátlan futamokat, a kristálytiszta hangzást. De Gellért nem a hibátlan játékért szerette.
Szerette Gellértet a nyugalmáért, ami olyan volt, mint egy biztonságos kikötő a viharos tengeren. Szerette azért, ahogy a kávét itta: mindig két kézzel fogta a bögrét, mintha fázna, még a legnagyobb kánikulában is. Szeretni valakit valamiГ©rt
Hanna viszont azért szerette Gellértet, mert a férfi sosem javította ki őt. Hanna világában mindenki a tökéletességet hajtotta – a tanárai, a kritikusok, még a saját szülei is. Gellért volt az egyetlen, aki, amikor Hanna elrontott egy akkordot a próbán és dühösen lecsapta a zongorafedelet, csak annyit mondott:– Ebben a hamis hangban több élet volt, mint az egész előző tételben. Mindenki azt hitte, Gellért a tehetsége miatt szereti
Gellért elmosolyodott, és megigazította Hanna sálját.– Nem a tehetségedet szeretem, Hanna. Azt tisztelik az emberek. Én azt a kis ráncot szeretem az orrod tövében, amikor nevetsz, és azt, hogy mindig elfelejted, hová tetted a lakáskulcsodat. Téged szeretlek, a hibáiddal együtt. Mert a „valamiért” nem egy lista a jó tulajdonságaidról. A „valamiért” az a megmagyarázhatatlan érzés, hogy veled a világ végre a helyére került. De Gellért nem a hibátlan játékért szerette
